A hídépítő 2. - A múlt ereje

„Ilona sírva rohant haza és úgy kapaszkodott az édesanyjába, mintha rémeket látott volna. - Hát téged meg mi lelt? - Ó, mit tegyek? Hogy törölhetném ki, amit láttam? – sírta kétségbeesetten a lány. - Mondd, mit láttál? – kérdezte ijedten az asszony. - Éppen a híd felé tartottunk a lányokkal, amikor azok a fiúk, Langi úr inasai, akik a Körös vizén átívelő hidat mázolják… - Mit tettek? – sürgette a lányt az édesanyja. - Hát kibukkantak a vízből – hebegte. - No és? - Ki is kászálódtak, hogy újra beugorjanak, de akkor észrevettek, mi pedig őket és… - de Ilonka nem tudta befejezni a mondatot, mert az édesapja, aki eddig a karosszékében hallgatott, felnevetett. - Az a nyikhaj Liebl Misi ádámkosztümben díszmenetet tartott a csabai szűzeknek?” A jövőbe vetett hit regénye ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért. Folytatódik a család története, felfedve a legendákat, továbbadva az örökséget, építve a jövőt. A napjainkig tartó mese nem engedi, hogy bármi feledésbe merüljön, és arra biztat, hogy szőjük tovább az idők végezetéig. Munkácsy Mihály, Jókai Mór, Sisi, Ybl Miklós. Ismert és hétköznapi emberek sorsa találkozik, miközben a történelem erői formálják a három évszázadon átívelő családtörténetet. Árvíz, földrengés, járvány. Szabadságharc, háborúk, vérzivataros idők. Minden generációnak jut valami, amivel meg kell küzdenie. Születés és halál, bukás és újrakezdés. Szerelem, csalódás. Az élet senkit nem kímél. De vajon segít, ha ismerjük a múltunk nagy pillanatait? Ha tudjuk, honnan jöttünk? Ha meríthetünk a család történetéből, a legendákból? A múltunk erejéből? „Történetszövőként nagy dilemma előtt álltam. Vajon 300 év távlatában mi a fontosabb? Hogy egy forró nyári napon hosszú szekérkaravánjukon megérkeztek a Felvidékről a tótok fáradtan, az evangélikusok énekeskönyvével a kezükben, és a földre ereszkedtek? Hiszen bizonyára felemelő pillanat volt, egyben valaminek a kezdete. Vagy inkább Janó históriája? Mert akkor még nem tudtam, hogy utána ered-e a lánynak. Végül úgy döntöttem, hogy mindkettőnek a végére járok. Így született meg Csaba története.” Bauer Barbara