Gyermek és ifjúsági irodalom / J. K. ROWLING

Joanne Kathleen Rowling angol írónő, a Harry Potter-sorozat szerzője. J. K. Rowling Chipping Sodburyben született 1965. július 31-én. Már kiskorában saját meséivel szórakoztatta húgát. Első történetét, amely egy Nyúl nevű nyúlról szólt hatéves korában írta. A középiskolában is gyakran mesélt folytatásos történeteket ebédszünetben a barátainak. J.K. Rowling a tanulmányait a kiváló Exeter Egyetemen, Dél-Angliában folytatta, ahol franciát és klasszika-filológiát hallgatott. Eközben egy évig Párizsban is tanult. Tanulmányai befejezése után Londonba ment, az Amnesty Internationalnél helyezkedett el mint titkárnő, s Afrika francia nyelvű területeinek emberi jogi problémáival foglalkozott. 1990 nyarán gyakran utazott a Manchesterből Londonba tartó vonaton, és ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet egy fiúról, akit felvesznek a varázslóiskolába, bár mindaddig nem is tudott arról, hogy ő varázsló. Mikor négy órával később leszállt a vonatról a Kings Cross Pályaudvaron, már tisztán körvonalazódott a fejében a Harry Potter sorozat cselekménye. A történeten az ebédidejében dolgozott, pubokban és kávéházakban.
Bolti ár 18,80 EUR
Internetes ár 16,90 EUR
Készleten
Internetes ár 9,35 EUR
Készleten
Bolti ár 18,50 EUR
Internetes ár 16,65 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 14,20 EUR
Internetes ár 12,80 EUR
Készleten
Bolti ár 9,50 EUR
Internetes ár 8,55 EUR
Készleten
Bolti ár 11,50 EUR
Internetes ár 10,35 EUR
Készleten
Bolti ár 50,00 EUR
Internetes ár 45,00 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 18,10 EUR
Internetes ár 16,30 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 14,30 EUR
Internetes ár 12,85 EUR
Készleten
Bolti ár 23,10 EUR
Internetes ár 20,80 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 15,60 EUR
Internetes ár 14,05 EUR
Készleten
Bolti ár 23,10 EUR
Internetes ár 20,80 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 18,70 EUR
Internetes ár 16,85 EUR
Készleten
Bolti ár 23,10 EUR
Internetes ár 20,80 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 15,60 EUR
Internetes ár 14,05 EUR
Készleten
Bolti ár 53,80 EUR
Internetes ár 48,40 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 17,70 EUR
Internetes ár 15,95 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 14,30 EUR
Internetes ár 12,85 EUR
Készleten
Bolti ár 23,10 EUR
Internetes ár 20,80 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 18,30 EUR
Internetes ár 16,45 EUR
Készleten
Bolti ár 19,20 EUR
Internetes ár 17,30 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 16,30 EUR
Internetes ár 14,65 EUR
Készleten
Bolti ár 18,10 EUR
Internetes ár 16,30 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 16,70 EUR
Internetes ár 15,05 EUR
Készleten
Bolti ár 11,50 EUR
Internetes ár 10,35 EUR
Készleten
Bolti ár 14,20 EUR
Internetes ár 12,80 EUR
Készleten
Internetes ár 31,15 EUR
Nincs készleten
Bolti ár 14,50 EUR
Internetes ár 13,05 EUR
Készleten
Bolti ár 13,80 EUR
Internetes ár 12,40 EUR
Készleten