Kezdőlap » Szépirodalom, irodalom » A tenger asszonyai
A tenger asszonyai
Lisa See
Nincs készleten
Részletes leírás
,,Minden nő, aki a tengerbe merül, koporsót cipel a hátán...
Itt, a víz alatti világban nehéz élet terhét hordozzuk.
Nap mint nap élet és halál között egyensúlyozunk."
A dél-koreai Csedzsu-sziget komor sziklái között élnek a henjo asszonyok - bátor nők, akik egy lélegzettel merülnek a jeges tenger mélyére, hogy kagylót és algát hozzanak a felszínre. Közülük való Jongszuk és Midzsa, akik gyermekkoruktól elválaszthatatlanok.
Egyikük a búvárkollektíva vezetőjének a lánya, a másik egy kollaboráns elárvult gyermeke. Amikor Midzsa elveszíti a szüleit, Jongszuk családja befogadja, és a lányok szinte testvérekként nőnek fel. Japán árnyéka és a diktatúra azonban átformálja a sziget életét, és a történelem sodrása kegyetlenül próbára teszi a két nő barátságát is.
A tenger asszonyai évtizedeken átívelő történet, mely a japán megszállás időszakától a második világháborún és a koreai háborún át egészen napjainkig kíséri el a szereplőket. Lisa See érzékeny, elsöprő erejű regénye a női barátság, a túlélés és az emberi lélek mélységeinek megrázó története - egy világé, ahol a tenger egyszerre az élet forrása és a veszteségek tanúja.
,,A polip egyik karját a csuklómra csavarta. Lefejtettem magamról. Mire sikerült, az állat néhány másik végtagjával belekapaszkodott Juriba. Egy polipkar a combomra tekeredett, és magához rántott, egy másik egyre feljebb csúszott a karomon a csápjaival. Küzdöttem, hogy megszabaduljak tőle. Az állat gömbölyű feje Juri arca felé tartott, de őt annyira lefoglalta a harc az egyre szorosabban rátekeredő karokkal, hogy nem vette észre. Nem kiálthattam segítségért, víz alatt voltunk.
Ekkor a polip feje a barátnőm arcára tapadt. Küzdelem vagy ellenállás helyett közelebb úsztam, átkaroltam a polipot és Jurit, majd amilyen erősen csak telt tőlem, a felszínre rúgtam magunkat, és kiabálni kezdtem.
- Segítség! Segítség! Segítsetek!
A polip erős volt. Próbált visszahúzni minket a mélybe. Csak rúgtam és rúgtam a vizet. Néhány csáp levált Juriról, és felém indult, megérezve, hogy most már én jelentek nagyobb fenyegetést. Csápok tapadtak a karomra és a lábamra is.
Csobbanást hallottam, aztán megragadtak. Kések villantak a napfényben..."