Kezdőlap » CD, DVD, hangoskönyvek » CD Ákos - Magunk maradtunk
2022. szeptember 29-én jelent meg Ákos első filmzenealbuma, a tavasszal bemutatott MAGUNK MARADTUNK című kisjátékfilmhez írott zenéjével.
A 27 perces filmetűdben megszólaló, emlékezetes és hangulatos zenei atmoszféra minden egyes tétele szerepel a középlemezen, kiegészülve egy új szerzemény három verziójával: a filmmel azonos című dal, a MAGUNK MARADTUNK a végefőcím zenéjének továbbgondolásaként jött létre, a szöveg egyértelműen utal a filmre, de önálló darabként is értelmezhető.
A szerzemény eredeti verziója mellett a pécsi VoiSingers kórus közreműködésével rögzített, izgalmas kórusátirat és egy intimebb, akusztikus gitáros változat is helyet kapott a középlemezen. A kiadvány melléklete egy 18 oldalas füzet a film legemlékezetesebb pillanataival és monológjaival.
„Ahogy a film rövid, sűrű zenei atmoszférái, úgy az új dal is magányos stúdiómunka eredményeként született – ugyanúgy, mint annak idején az egész Még közelebb-album, vagy a nagy sikerű 2084 dalai. Ez a szokatlan kiadvány számomra a kedvenc filmzenelemezeim hangulatát idézi, a gazdag képanyagot tartalmazó füzet pedig a gyűjtők kedvencévé teheti" – mondta el az énekes.
Ákos első saját rendezésű kisjátékfilmjének forgatókönyvét két novellájából írta. A két írás – A taxis és a Magunk maradtunk – a tavaly ősszel megjelent EZT NEM LEHET MEGÚSZNI című novelláskötetében szerepel, amely szép könyvsiker: a megjelenés óta négy utánnyomást ért meg. A kisjátékfilm pedig elnyerte a Kovács László - Zsigmond Vilmos operatőrverseny díját.
1. Főcím
2. Taxismagány
3. Zsiguli-program
4. Nő talicskáva
5. Lányok az út szélén
6. 2006
7. 1956 (MM Original Soundtrack)
8. Keserű Lajos
9. Piknik
10. Frakkosok
11. Végefócím
12. Magunk maradtunk
13. Magunk maradtunk (Choir Version)
14. Magunk maradtunk (Acoustic)