Madách Könyvesbolt
Kezdőlap » Történelem » Magyar királyok és uralkodók 20. - Bethlen Gábor és I. Rákóczi György
Az, amit „Erdély aranykorának” neveznek a történészek, két fejedelem uralkodásának az idejére esett. Az egyik fejedelem 16, a másik 18 évig uralkodott úgy, hogy az országon belül nem voltak háborúk, idegen katonák nem tapodták Erdély földjét. Bethlen Gábor – kiváló uralkodó lett: a legnagyobbnak tartott erdélyi fejedelem, aki megerősítette a központi hatalmat. A másik fejedelem I. Rákóczi György, akiről keveset tudunk, holott ő is meglehetősen sokat tett Erdélyért. Mindketten dolgoztak a kis ország felemelkedéséért, és tényleg sikerült megvalósítaniuk egy bizonyos fellendülést, virágzást, amiért alattvalóik joggal áldhatták őket.