Kezdőlap » Vallás - keresztény vallás » Keresztyén élet » Vagyok - ez a nevem
A Biblia Istene és az emberi vallások
John Hick (...) legfontosabb állításában rámutatott, hogy egy általa jól ismert nagyváros, nevezetesen az angliai Birmingham régi lakói teljesen megzavarodtak az új helyzettől. Ugyanis a beköltözők magukkal hozták vallásukat ebbe a régi iparvárosba, és komolyan, mély meggyőződéssel gyakorolják is olyan emberek szeme előtt, akiknek az egész élete az általuk keresztyénnek nevezett és magától értetődőnek tekintett hitben gyökerezett. Véleményem szerint az újfajta pluralizmus keltette megrökönyödés legalább három különböző reakciót váltott ki a „keresztyénség” berkeiben. A keresztyén teológia liberális része öntudatlanul is Platón és a filozófusok gondolataira hagyatkozik válasza megfogalmazásakor. Az evangelikál tudós öntudatlanul is elfogadja, hogy ki kell dolgoznia saját keresztyén apologetikáját az Újszövetségből, és azon belül is Jézus Krisztus személyéből kiindulva. Jegyezzük meg, hogy a Biblia teljes egészében elutasítja a hellenizmus diszkrét báját, és nem Jézus és az Újszövetség idejében kezdi mondanivalóját, hanem „kezdetben”. ...Azt, hogy a Biblia Istenének csak egy neve van, az, amelyiken megismertette magát Mózessel több mint háromezer évvel ezelőtt, vagyis a VAGYOK: ez az én nevem mindörökre. Hiszem, hogy egy keresztyénnek addig nem szabad a „világvallások keresztyén megközelítésével” foglalkoznia, amíg a saját teológiáját át nem gondolta. Teológiáját pedig a más vallásúakkal való szoros barátság egyedi helyzetében kell kialakítania.